Amikor az időt lelassítjuk

A túrát most kivételesen nem a Feketeerdőn keresztül kezdtük meg, hanem Margitta után Szilágynagyfalu felé.  A Feketeerdőt így csak a távolból láttuk, de cserébe szép hágókon át érintettük a Király-erdőt.

A Szilágynagyfalut követő néhány településtől kezdve, már makadámút vezet az 1-es út felé kb. 10 km-es szakaszon, ami motorral egész jól járható. Haladtunk is szépen óvatosan ezen az úton, amikor egyszer csak eltűnt előttünk.

Egy kis patak kimosta a híd tartó elemeit, mire az beszakadt. Szerencsére jobbról a kis patakot átszelve meglehetett kerülni az omlást.

A makadámutat egy jó minőségű dombos, fenyvesekkel körbevett szerpentines út követte, ami ugyan nem volt egy hosszú szakasz, de annál szebbnek és élvezetesebbnek találtuk.

Nemsokára el is értük Csucsánál az 1-es utat, ahol balra fordulva követtük kb. 7 km-en át, majd jobbra fordultunk a Valea Drăganului, és Viságmező felé vezető, 764B jelű útelágazásánál, ami a Dregán-víztározó felé vezet.

Innen viszonylag hosszú út vezet a víztározóig, de egyáltalán nem mondható unalmasnak. Sőt! Néhány település után már következnek a nagyobb hegységek elöljárói, a kisebb dombok, amiket a völgyben vezető úton kerülgethetünk egy darabig.

Megint érezni, hogy megszűnik a fojtogató meleg, amit előtte éreztünk. Mintha csak egy vonalat léptünk volna át, és megváltozott a klíma.  Hosszúnak tűnt az út idáig. Jöttünk terepen, fojtó melegben, forgalmas autóúton, de itt mintha visszamentünk volna az időben, és nyertünk volna pár pár órát.

Érdekes sziklaképződmények vannak erre felé, helyenként az oszlopos forma is megtalálható. Az egyik patak menti szikladomb szépsége megállásra is késztetett minket. Leszállva a motorról észrevettük, hogy egy esküvői fotózásba botlottunk. Itt már sejtettük, hogy nem hétköznapi helyről lesz szó.

Egy hangulatos kis hídon lehet átmenni erre a sziklás domboldalra, aminek egy lankásabb részén fel is lehet kapaszkodni rá. Érdekes volt felmászni ezen különlegesen csipkézett kopár sziklán, amely helyenként zöldellő növényzettel volt tarkítva. A dombtetőről lepillantottam az alattam csobogó kanyargós patakra, és a szemben lévő sziklafalra, és örömmel nyugtáztam, hogy ez a kis mászás megérte a fáradtságot.

Szívesen maradtam volna még a szikla tetején, de hosszú út várt még ránk, és az ég is eléggé beborult. Villámlott, dörgött, és már csak pillanatok voltak hátra az eső érkezéséig.

Ahogy elindultunk, szinte rögtön el is kezdett esni.  Meg akartunk állni egy kisebb menedéknél, de mindig tovább mentünk, hátha lesz jobb, mint amelyeknél elmentünk. Viszont idő közben már úgy leszakadt az ég, és eláztunk, hogy végül el sem bújtunk előle. Ilyenkor már mindegy volt. 

Annyira erősen zuhogott, hogy már alig láttam, és szinte csak lépésben haladtunk a motorokkal. Az útból már semmit sem lehetett látni a patakká változó, hömpölygő víz miatt. Pár percre megálltunk egy helyen, és ahogy leszálltunk a motorról, az úton folyó esővíz könnyedén átbukott a cipőnkön.

Lassan újra elindultunk, és egész hamar elértük a víztározót. A völgyben a víz felett lévő párának hihetetlen hangulata volt. Ekkora már bőrig áztunk, de a víztározó esőben tündöklő vize kárpótolt minket.

Lassan az eső is mérséklődött. Láttuk, hogy a Dregán völgy déli része felett tiszta az ég, és szerencsére mi is pont arra tartottunk.

A víztározótól az út kalandos, de még inkább szemet gyönyörködtető.

Ahogy haladtunk dél felé, az idő is jobb lett, és végül a nap is kisütött egy rövid időre. Útközben egy érdekes építménybe botlottunk. Körülbelül 2 évvel ezelőtt(2013) jártunk itt, akkor még csak méteres átmérőjű csöveket láttunk egy feltört út mellett. Akkor még csak találgathattunk, hogy mi készülődik.

Építettek egy több lépcsős vízerőművet az út mentén, és valószínű, hogy azokban a csövekben föld alatt víz áramlik. Nem tudom pontosan, hogy honnan terelték el a patakot, de az itteni ügyködés idejére tehető a Lesi-tó leapadása, ami mára már teljesen kiszáradt, és csak a kérgesre száradt, növénytelen meder emlékeztet minket arra, hogy ott valamikor, nem is olyan régen még víz volt.

Nagyon szép ez a vidék, és ennyit egyszerre ritkán lehet látni, és még nincs vége! A Cserepes erdészháztól kicsit visszább lévő leágazásnál, egy kisebb tisztáson balra fordultunk, amely az Örgögmalom-vízeséshez visz fel minket. Szerencsére itt tiszta volt az idő. Ez már a Kék-kereszt  turistaösvénye.

A vízesésig természetesen felfelé kell haladnunk egy szűkebb makadám úton. Itt már kimondottan nehéz volt a terep a motoroknak, így fél úton meg is kellett állnunk.

Épp ideje volt, hogy megebédeljünk. Tüzet raktunk, és megsütöttük az otthonról hozott szalonnát. A tűz köré álltunk, és próbáltunk száradni kicsit. A lábunkon a nadrág gőzölt a tűz melegétől, de mivel ismét eleredt az eső, sokat nem jelentett ez a kis párologtatás. Azért mindezek ellenére mi a tűz mellett igazán jól éreztük magunkat, és mikor néhány kiránduló elment a tüzünk mellett, irigykedve nézték a falatozást.

Annyi minden történt már eddig is, de az idővel meglepően jól álltunk. A vízesés, a turistaösvény elágazástól kb. 45 percrnyire van. Meredek út visz fel hozzá, helyenként komoly sziklatörmelékeken kell átverekednie magát az embernek. Látványos, hangulatos, helyenként sziklás, de abszolút vállalható ez az út. Szerencsére a vízesés igen távol van a műutaktól, így eléggé érintetlen ahhoz, hogy néhol dzsungel szerű növényzettel találkozzunk.

Ide is sikerült megérkezni! Nem semmi út volt ez sem, de még mindig időben vagyunk. Az eső menet közben elállt, és mivel kicsit ki is melegedtünk, így út közben a bukósisakokat, a kabátokat, de még a pulóvereket is levettük, és az ösvény mellett hagytuk, mert nem volt már kedvünk cipelni. A ruhák is tudtak így száradni egy keveset.

A vízesés már messziről sem tűnik kicsinek, közeledve érve pedig egyszerűen hatalmas, amit a fénykép sajnos nem ad vissza.

A nagysága alapján már van elképzelésem, hogy miért nevezhették el az Ördögmalom-vízesésnek.

Miután kicsodálkoztuk magunkat elindultunk vissza a motorokhoz, és miután felpakoltunk, visszatértünk a leágazáshoz, ahol balra fordultunk, visszatérve a Dregán-völgyi útra, dél felé haladva. Hamar elértünk az Esztena-forrásig, és a Cserepes-erdészházig, majd a kőhíd keszteződésig. Itt futunk bele a  jelölt turistaútvonalba, ami Biharfüredről érkezik, majd a kőhídon túlhaladva balra tart tovább, a Bocsásza-csúcs felé. A Bocsásza-csúcsig majd csak a  jelzés visz fel, ugyanis a  jelzés a Tolvajos-kő felé kanyorodik el. 

Mi a kőhídon átkelve, a Cserepes-patak menti szekérúton indultunk tovább, elhagyva a jelölt turistaútvonalat. Ez egy kicsivel hosszabb, de motorral jobban járható, mint az ösvény.

Innen még messze vagyunk Biharfüredtől. Abszolút nem motornak való ez a csodaszép út, de így emberi időben betudjuk járni.

Érintettük a Cerebului-forrást is. 

Végül elértük a fennsíkot, és kereszteztük a    jelzésű turistautakat. Innen már csak 10 percre vagyunk a Biharfüredi csodaforrástól, ami a kirándulók közkedvelt helye. Az itteni víznek egyesek gyógyító erőt tulajdonítanak, de én csak azt tudom elmondani, hogy hetekkel később is friss vizet ittam abból a flakonból, amit innen megtöltöttünk.

Nem is értettem, de még midnig jó időben voltunk, így elhatároztuk, hogy hazafelé a Király-erdőt átszelve, Barátka felé vesszük az irányt. Ez Belényestől kb. 60km-re van. A jó minőségő út kellemesen kanyargós, és olyan sziklás dombságokon vitt keresztül, hogy volt lehetőségünk a motorozást is élvezni, és észre sem vettük, hogy már Barátkára is értünk. Itt mintha megint lelassúlt volna az idő, hiszen még mindig emberi időben voltunk.

Barátkán betértünk a kedvenc kávézónkba, ahol 12 lej fejében öten ittunk egy-egy finom kávét. Amíg pihentünk a forró ital mellett, összegeztük a sűrű napot. Úgy éreztük, mintha ez lenne kirándulásunk második napja. Mintha napközben valahol egy másik idősíkba léptünk volna, ahol már lassabban telik az idő.  

Természetesen már sötétben értünk haza, de ez egy ilyen nap után belefért. Hazafelé még Paptamásinál, a Kata-Pult pihenőnél megálltunk egy kemencés pizzára. Persze már fáradtak voltunk mire hazaértünk, de mindannyian úgy gondoltuk, hogy megérte. Mindent összegezve ez is az egyik legizgalmasabb túránk közé tartozott, 16 óra motorozással. :)